"Családias közösségbe tértem vissza dolgozni" – Fekete Zalánnal beszélgettünk

Alma mater című sorozatunkban kollektívánk azon tagjaival beszélgetünk, akik egykor a gimnázium diákjai voltak. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen volt diákként, majd felnőttként táncsicsosnak lenni. Ezúttal Fekete Zalánt szólaltatjuk meg, aki 2003-tól 2007-ig járt gimnáziumunkba, 2019 - óta pedig portásként dolgozik és – ahogy mondja –, a  "triumvirátus büszke tagja".

A mindig segítőkész Zalánt diákveiről és érdeklődéséről,  pályájáról Weilandics Kira és Izsó Vivien beszélgetett.

- Miért a Táncsicsot választottad annak idején?

- Nem akartam utazni, bejárni Székesfehérvárra, illetve fontosnak tartottam a felsőfokú továbbtanulás lehetőségét is: akkor még nem tudtam, hogy utána "mit hoz az élet", megyek-e tovább főiskolára, egyetemre, vagy szakmát fogok tanulni.

A végzős osztály

- Milyen tagozaton, emelt képzésen tanultál?

- Utazás és turizmust tanultam, és azt is választottam érettségi tárgynak is, kalandból, mert akkor "sodródtam az árral", nem volt határozott elképzelésem a jövőmről.

- Ki volt az osztályfőnököd és milyen volt a kapcsolatotok?

- Véghné Páris Erzsébet, angolszakos tanárnő. Nagyon jó, klasszikus, "régi vágású" pedagógus. Tekintélyt követelt, de következetes volt, nem volt részre hajló senkivel szemben sem. (Már csak tablókról ismerhetitek, mert utánunk 5 - 6 évvel nyugdíjba ment.)

- Voltak olyan tanáraid, akikre a mai napig szívesen emlékszel?

- Emberileg, azt hiszem, mindenkivel megértettük egymást, nem voltak problémák. Kiemelném Fiedler Albert tanár úrral való kapcsolatomat, ami nagyon jó volt. Egyrészt, mert szerettem a tárgyát,  a történelemet, másrészt ő nagyon értett a diákok nyelvén: közvetlen volt, de a tanulásban és a fegyelmezésben ugyanakkor szigorú is.  Amikor kiderült, hogy ő is Kispest szurkoló, mint én, tovább erősödött a kapcsolatunkat – még Honvéd meccsen is előfordultunk közösen. 

- Melyik tantárgyat szeretted a legjobban és melyiket nem kedvelted?

- A töri mellett még a földrajz is érdekelt - általában a humán tantárgyakat szerettem. Szeretek olvasni, de a magam választása szerint. A kötelező és ajánlott olvasmányokkal így nem kerültem jó barátságba, bár a tudásáért általam nagyon tisztelt Horváth Zsuzsa tanárnő mindent elkövetett azért ... Amikből kifejezetten gyenge voltam, azok a reál tantárgyak voltak: matek, fizika és a kémia.

11-esként szemétgyűjtésen Nagy Lívia
 tanárnő  "biosz ötöséért" - is

- Milyen volt az osztályközösségetek?

- Az általános iskolai osztályomat nem szeretem annyira, de az itteni osztály tök jó volt. Harmincan voltunk, hatan fiúk. Szerintem jól kijöttem mindenkivel.

 - Mi volt a gimiben akkor jó?

- A családias légkör, hogy mindenki mindenkire figyelt. Jók voltak az összetartozást szolgáló iskolai programok: pl. Táncsics nap, az erőben a "harci túra", amikor az egyes állomásokon különböző kvíz - feladatokat oldottunk meg. Szerettem a gimibe járni.  

- Vannak-e olyan barátságaid akkorról, melyek mostanra is megmaradtak?

- Szorosabb barátságaim nem feltétlenül az osztályomból voltak - gimisek voltak ők is, de az alattunk lévő osztályokba jártak. Velük utána is tartottuk – vagy akár a mai napig is tartjuk – a kapcsolatot. Az osztályunkból is van egy "kemény brigád", akikkel néha azért össze szoktunk ülni, megbeszélni, kivel mi történt.

- Volt-e gimis szerelmed?

- Akkoriban ilyesmi, sajnos nem foglalkoztatta a hölgyeket ... ( mosolyog – a szerk.)

- Hogy alalkult az érettségi után a pályád, mit tanultál?

- Kaladosan: kerestem a helyem .... ( mosolyog – a szerk.) Gimi után volt egy rövid kitérőm a Kodolányi Főiskolán, turizmis - vendéglátás szakon, azonban hamar rájöttem, nem nekem való, a tanulás túl sok energiámat veszi igénybe ... Hogy ne veszítsek időt, beiratkoztam egy keresztféléves OKJ-s logisztikai ügyintézői képzésre, amit el is végzetem. Ez sem érdekelt valójában, nem  is dolgoztam a szakmában – annyi haszna azért volt (nevet – a szerk.), hogy ottt tanultam és szerettem meg csocsózni.. 

- Mikor komolyodtál meg (és kezdtél magaddal valamit), álltál munkába?

- Először a móri kábelgyárban dolgoztam, majd pedig szüleim kereskedelmi vállalkozásában 8 éven át, az árubeszerzétől az eladásig mindennel foglalkoztam. A vevőkkel, egyébként könnyen megtaláltam a közös hangot: azóta is szeretek az emberekkel foglalkozni.

- Hogy tudtál szüleiddel együttdolgozni?

- Elég jól, esetünkben segítette a családi kapcsolat a közös munkát.

" ... és lőn világosság”

- Miért választottad a gimit munkahelyedként?

- A családi vállalkozásunk már nem ment megfelelően, új állást kellett keresnem. Választásom azért esett a sulira, mert diákkoromból sok kellemes emlékem volt innen.

- Hogyan fogadtak volt tanáraid, ill. hogy érzed itt magad?

- Barárságosan, kedvesen, és, úgy érzem, hamar be is illeszkedtem a közösségbe. Nagyon jól érzem magam a "gimi fogadóbizottságának  triumvirátusában"! (Kálaziné Csizmadia Dia, a büfé üzemeltetője, és Szűcs Enikő, gondnok társaságában – a szerk.)

- Gyakran látunk a portásfülkében könyvvel a kezdben. Mit szeretsz olvasni?

- Az olvasás kikapcsolódás számomra, érdeklődésem főleg a II. világháborúhoz kötődő hadtörénet, a kriminalisztika és a dukumentumirodalom.

- Van-e egyéb hobbid?

- A II. világháborúhoz kapcsolódóan a modellezés: építetek harckocsikat, rohamlövegeket és repülőt is.

Stuka építése közben

Stuka építése közben

„A portré lényege számomra nem egy ember fényképszerű ábrázolása, hanem kísérlet a személyiség megragadására” – Grafikáival bemutatkozik Hartl Máté

Hartl Máté (12. A/ B) diákunk gyermekkora óta rajzol. Az életszakaszban hagyományos érdeklődés Máté esetében nemcsak, hogy nem maradt abba fiatal felnőtt korára, de el is mélyült: tudatosan képzi magát és képzőművészeti pályára készül.

Beszélgetésünkben kedves műfaját, a portrét, és az emberábrázolás problémáit járjuk körbe, miközbnen az ifjú alkotó beavat műhelymunkájának titkaiba is.

(Elnézést kérünk Mátétól és Olvasóinktól is, technikai korlátaink miatt, a képeket nem a legjobb felbontásban tudjuk közölni. Köszönjük László Adél, 12. A/ B segítségét. A képek bármilyen formában történő felhasználása engedélyköteles – a szerk.)

- Honnan ered a rajzolással kapcsolatos érdeklődésed?

- Gyermekkorom óta csak a rajz és a foci érdekel. Édesapám hobbi szinten fest, képei, melyek a nappaliban függnek, kiskorom óta a szemem előtt vannak. Kb. 6 éves korom óta pedig időnként közösen rajzolunk. Rajzkészségem azzal fejlődött, hogy mindketten ugyanazt a témát rajzoltuk, majd összehasonlítottuk a munkákat, megbeszéltük a tapasztalatokat és tanácsokat adtunk egymásnak.

Felkészülés az érettségire Molnár Endre tanár úrral

- Hogyan képezted magad, kitől tanultál?

- Először a gimnáziumban volt, hogy foglalkoztak velem: Molnár Endre tanár úr már kilencedikben felfigyelt rám, külön feladatokat adott számomra, rendszeresen gondozta munkáimat. A vizuális kultúra érettségire is, a 11-12. évfolyamon, az ő segítségével készülök.

Az önképzés is fontos azonban számomra, számos újdonságot, technikát stb. sajátítottam el az interneten található különböző videók alapján. Autodidaktának gondolom magam, büszke vagyok arra, hogy önállóan is tudok tanulni – kíváncsiságomnak, az aktuális engem foglalkoztató kérdéseknek megfelelően.

- Hol és mikor jelentél meg a műveiddel eddig a nyilvánosság előtt?

- Szüleim mindig is támogatták, hogy szerepeljek, én azonban nem szerettem volna. 2020 - ban még hatodikosként Móron, a bornapok alkalmából meghirdetett képzőművészeti pályázaton harmadik helyezést értem el egy grafikával. A COVID idején pedig képeim felkerültek a Gimnázium helyiségeinek falaira.

- A portré a kedvenc témád. Miért választottad az emberi testből pont az arc ábrázolásában való elmélyülést?

- Az emberi arc anatómiája érdekel a leginkább. Számos, színes ceruzával készült grafikámban foglalkoztam ezzel, ugyanis az emberi testben az arcot találom a legfontosabbnak, legszebbnek. Először a kifejező emberi szem és a tekintet tetszett, illetve fogott meg. Számomra az arcban testesül meg maga az emberi szépség. Az arc egyes elemei önmagukban is érdekesek, szépek, az ábrázolásban azonban az is izgat, hogy hogyan helyezkednek el, kapcsolódnak össze egységgé.

- Létezik számodra "csúnya" arc?
- Nem, hisz minden ember arca különös, egyedi - egyéni, illetve az egyedi mellett a közös emberit is keresem bennük: egységet a különbözőségben, hiszen hasonlítunk is egymásra miközben változatosak vagyunk.

- Kiket rajzolsz?

- Érdeklődési köröm miatt kedvenc színészeim és focistáim ábrázolása izgat, tehát „ők a modelljeim”. A Tanár úr kérésére újabban élő ember, modell után is rajzolok, így készült újabban több portrém is családtagjaimról és osztálytársaimról.

- Hogyan indul az alkotás?

- Mielőtt hozzákezdek a rajzhoz, alaposan tájékozódom az illető személyről, ugyanis fontosnak tartom „az arc mögött lévő” embert, a sorsát. Fotók alapján készítem a portrét, de olykor eltérek annak realisztikus élménytől, korrigálom azt a személyről való ismereteim alapján. Nekem nem az a lényeg az ábrázolásban, hogy visszaadjam, amit én látok (amit a fotó éppen mutat), hanem az ami, aki „van”, vagyis a személyiség „lényegének” megragadása.

- És technikailag?

- Azután következik néhány fő vonallal a vázlat elkészítése, Molnár Endre tanár úr tanácsára ugyanis először megtervezem a rajzaimat. Behúzok függőlegesen és vízszintesen vonalakat. Egy körből indulok ki, amit aztán ovális formává alakítok és egy-egy vonallal meghúzom az arc főbb elemeit. Amikor már megvannak az arc helyes arányai, kezdődik a részletezés, kidolgozás. Az áll helyének, formájának felvétele ebben különösen nehéz, nem csak azért, mert, ugye rengeteg különböző változata van az ívének, de a hibás rajza megváltoztatja a koponya arányait. Nehéz az egészhez képest az arányában megfelelő ívet megtalálni.

- A pszichológia szerint az arc karakterét három testrész: a száj, a szem és a szemöldök adja. Te, a portrérajzolással összefüggésben – fontossága vagy nehézsége alapján – miket emelnél ki?

- Öt részterületet emelnék: a szem/ tekintet, a bőrszín és a haj ábrázolását, valamint az árnyékolást: a fény szerepét az arcon. Egyes képek esetében pedig egy fiktív háttér megalkotása is foglalkoztat.

                     

- Rendben, akkor járjuk körbe ezeket alaposabban. Kezdjük a tekintettel, hisz mondják, a szem a lélek tükre… Mi kell ennek hű ábrázolásához?

- Először Leonardo DiCaprio portréjában foglalkoztam sokat a tekintet hiteles kifejezésével Ez összetett tudást kíván. Kezdetben egyszerűen csak kiszíneztem pl. barnára szemet, később alaposabban kidolgoztam a szemszínt, hisz abban több árnyalat is van, majd megfigyeltem a fény szemben való tükröződését. Olyan ceruzákkal folytattam utána az ábrázolást, melyek, vízbe mártva, festék hatást keltnek, s ezáltal könnyebben keverhető, és szebb hatást adnak.

- Hogyan jutottál el a hiteles bőrszín megalkotásához?

- Különféle ceruzákat, grafitot próbáltam ki az évek során, hogy valóságosnak tűnjön a bőr. Kezdetben azonban csak színeztem az arcot, de ezt igénytelennek találtam, illetve nem tartottam szépnek. Mára már színkeveréssel hozom létre a megfelelő színt. Olyan színes ceruzákkal dolgozom, melyek fedésre, keverésre is alkalmasak. Ryan Reynolds portréját például pirossal alapoztam, aztán barna, citromsárga és bőrszín fedés került rá, végül az arcbőr csillogását fehér színnel véglegesítettem.

- Hogyan alakult az árnyékolással kapcsolatos tudásod?

- A megfelelő árnyékolás az arc plaszticitásával függ össze (a redők megrajzolása a homlok, szem körül), és így szolgálja az életszerű ábrázolást. Az árnyékolástechnika számomra ugyancsak a színek való játék: a feladat az, hogy a sötétebb színeket megtaláljam, melyek kontrasztot adnak. Raynolds füle azonban túl rózsaszínre sikeredett számomra, mert a fül rajzát hagyom általában utoljára, amikor már sietek, hogy élvezhessem a kész munkát ....

-Ezek elsajátítása, nyilván egy folyamat. Elégedett vagy-e mára a megjelenítés szépségével?

- Igen, de még mindig van hova fejlődnöm, például többet kell foglalkoznom a nyak és az áll kapcsolatának viszonyával. Visszagondolva általában sincs olyan képem, ahol ne lehetne még valamit javítani. A befejezett képeken azonban már nem változtatok, ugyanis a beavatkozások rontanák az egész összhatását. Inkább, az új felismeréseimet, a következő alkalommal, egy másik képen alkalmazom. 

                     

- Fekete - fehér portrékat nem csinálsz; csak színesben tudod elképzelni alakjaidat, illetve eredetileg is színesben rajzolod meg őket?

- Nem, először grafittal kezdtem, odafigyelve arra, hogy egyből legyen egy jó áttekintésem az egészről. Ha elégedett vagyok az eredménnyel, akkor egy halványító radírral koptatom a fekete színt, csak annyi maradjon belőle, hogy vezessen a színezésben. Érdekel, vonz a színek használata, de azért vannak monokróm a portréim is.

- Néhány képeden absztraktnak tűnő hátteret is rajzolsz az alakjaidnak.

- Igen, focistáim általában „otthonos környezetben” pl. a stadionjukban állnak, a háttér forma-, színvilágában pedig klubjuk színeit vagy egy-egy tulajdonságuk érzetét jelenítem meg. Rashford portréjában a gól örömét ábrázoltam, azt a szokásos, jellemző kézmozdulatát használva, mellyel kifejezi, hogy az akcióban „ott volt fejben”: kizárt mindent, ami zavarhatta volna. A háttér fekete és vörös színeivel az ellendrukkerek iránta kifejezett haragját idézi, amitől ő szintén képes függetleníteni magát Ezt a tulajdonságát nagyon csodálom.

Yamall-képemen maga a focista a fontos, a hátteret elhomályosítottam, a stadiont csak sematikusan, foltokban adom vissza. Amit ki akartam fejezni, az fiatalságának vidámsága és sikere, hisz épp első szakmai díját veszi át. A Mainoo-rajzon a válogatott mezszíneit szerepeltetem, szándékom ugyancsak fiatalsága és tehetsége előtt főhajtás, hisz 18 évesen már válogatott lett … 

Blogunk szerkesztője, Torgyik Tamás

Magyartanárom, Szántó Magdolna

- Rokon műfaj a karikatúra. Foglalkoztál-e ezzel a humoros, gúnyos

 célú képi ábrázolással is, s ha igen, mit tartasz fontos jellemzőinek?

- Igen, ismerkedem a műfajjal, megmutatja a karakter sokféle nézőpontból való bemutatásának lehetőségét. Nehézsége és szépsége is, hogy kevés idő alatt, néhény jellemző vonallal kell megragadni a személyiségvonásokat.

- Érdekel-e, illetve próbáltál-e már más (festészeti) technikát, illetve témát?

- Igen, az akvarellel is dolgozom. Mivel a fény - árnyék az egyik középszintű vizuális kultúra érettségi téma, többször is használok vízfestéket, ugyanis ennek anyaga jobban adja vissza a fényeket. Tematikailag, természetesen nyitott vagyok, pl. a tájképek, csendéletek, stb. is érdekelnek.

- Mik a továbbtanulási terveid?

- Szombathelyen, az ELTE Savaria Egyetem BDPK Képi ábrázolás, illetve Győrött, a Széchenyi István Egyetem Tervezőgrafikusművész szakát jelöltem be a jelentkezésemben. 

Jegyzetek (a portrékhoz):

Leonardo Wilhelm DiCaprio (1974 – ), Oscar- és háromszoros Golden Globe-díjas amerikai színész, filmproducer.

Ryan Rodney Reynolds (1976 – ), Primetime és Emmy-díjas kanadai-amerikai színész, humorista, filmproducer és forgatókönyvíró

Marcus Rashford (1997 – ),  angol válogatott labdarúgó, a Manchester United játékosa, de kölcsönben az FC Barcelona színeiben szerepel.

Lamine Yamal Nasraoui Ebana (2007 – ), spanyol válogatott csatár, az FC Barcelona játékosa

Kobbie Boateng Mainoo (2005 – ), angol válogatott labdarúgó, jelenleg a Manchester United középpályása

Matthew McConaughey (1969  –) Oscar-díjas és Golden Globe-díjas amerikai színész

„Ha valami nehézséget megírok, az felszabadít, segít az elfogadásban.” – Versével bemutatkozik Blaumann Larissa

Nagy öröm számunkra, hogy diákunk, Blaumann Larissa (10.A ) a januári városi költészet napi versírópályázat után újabb sikert ért el egy írásával: ifjúsági kategóriában megnyerte a Művész Magazin online versmegzenésítési pályázatát.

Posztunkban a pályázat körülményei és a győztes vers mellett bemutatjuk az ifjú alkotót.

A Muvesz.ma (1) 2025. decemberében hirdette meg „Mennyből az angyal” című karácsonyi versenyfelhívását az "ünnepi készülődés jegyében”. Larissa nyertes művét megzenésítik, és videója hamarosan látható - hallható lesz a Művész Magazin YouTube csatornáján.

- Hogy fogadtad a győzelmet?

- Meglepetés volt és nagy örömmel éltem meg, hisz viszonylag nagy volt a mezőny (kb. 20 vers közül választották ki győztesnek az enyémet).

- Hogyan szereztél tudomást a versenyről?

- Egy családtagom a közösségi hálón osztotta meg a felhívást.

- Miért gondoltad úgy, hogy elindulsz?

- Megtetszett a téma, és úgy gondoltam, pályázok. A gyerekek nézőpontjába helyezkedtem, az ő álmodozó világukat akartam megfogalmazni. Azonnal beugrott az első sor: „Ha karácsonyi kisangyal lehetnék", ami azután hozta magával a folytatást. Végül természetesen még finomítottam a rímeken, ritmuson.

- Mióta és miért vált fontossá számodra az irodalom, illetve maga az írás?

- Hetedikes koromban szerettem meg az olvasást, irodalmat, akkor ismertem meg ugyanis egy írót, Vámos Robit (2), akivel később összebarátkoztunk: az ő könyvei, illetve a vele folytatott beszélgetések hozták meg a kedvem az olvasáshoz és az íráshoz is.

- Milyen műfajokban alkotsz?

- Verseket és novellákat írok. A versekben a közvetlen, személyes kifejezés lehetősége, ami megfog, A legtöbb versem természetesen nem alkalomra íródik, mint a pályázatok esetében. (Szoktam ugyanakkor ajándékba is verset írni, meglepetésként, ha szeretem az illetőt). Általában érzékeny vagyok, és egyes történések, események azonnali reakciót váltanak ki belőlem. Az, hogy megírom ezeket, az felszabadít, segít az elfogadásban.

- Az írás számodra tehát elsősorban nem szórakozás ...

- Nem! Prózámban a célom lelki, mentális területekről gondolati felismerések, „üzenetek” megfogalmazása. Témáim az énkép, önértékelés, életcélok és az értékek világa. Foglalkoztat körülvevő világunk, a társadalom. Leginkább annak negatív jelenségeit mutatom be, a helyzetekben viszont igyekszem mindig megtalálni a reményt, valamiféle „fénysugarat”. 

 

Baumann Larissa: Ha karácsonyi kisangyal lehetnék

Ha Karácsonyi kisangyal lehetnék,

Mindenféle csodákat rejtegetnék.
Ablakokon bekopogtatnék,
Tán a házikóba is becsengetnék.

 
Kis tenyeremben szeretetet hordoznék,
Melyet az álomban szendergő gyermekecskék
Csillogó szemeire szórnék,
S egy halk pillanatban el is suhannék.
 
Karácsony éjjelén pedig varázsolnék,
Békét, hálát, hitet és reményt.
Sok-sok ajándékot becsomagolnék,
A ragyogó szemeket látva csak mosolyognék.
 
Fehér szárnyaimmal bárhová repülhetnék,
Ahová csak képzelem, ahová csak szeretnék.
Csodáimat a szívemben cipelgetném,
S a nagyvilágnak el is mesélném.
 
Karácsony éjjelén pedig varázsolnék,
Békét, hálát, hitet és reményt.
Sok-sok ajándékot becsomagolnék,
A ragyogó szemeket látva csak mosolyognék.
 
A hosszú feladat után elfáradnék,
Egy pihe-puha ágyba belebújnék.
Szemeimet álomra hajtanám,
S várnám, hogy valaki kopogtasson kisházam ablakán.

 

 Jegyzetek:

(1) "A  Művész.ma, művészeti magazin célja a magyar kortárs alkotói közösség bemutatása, edukációja, és összekapcsolása a művészetkedvelő közönséggel."

(2) Vámos Róbert (1978 - ) író, "gyermek + szülő, mentor, senior Gyémántbogár coach".

"Itt vagy otthon, máshol csak turista vagy" - Sipos Tamás tanár úr gondolatai a magyar kultúra napján (előadás január 22-én)

A jeles napról gimnáziumunk minden évben változatos formában emlékezik meg: olykor zenés - irodalmi - képzőművészeti összeállításban elevenítjük fel kultúránk legfontosabb személyiségeit, alkotásait, vagy épp kreatív alkotásokat készítenek az osztályok. Idén Sipos Tamás tanár úr tartott vetítéssel kísért előadást a magyar kultúráról. Fuvolán közreműködött Kovács Helga (12. C)

A magyar kultúra napja (rendhagyó osztályfőnöki óra)

A Kárpát-medence. Nem tudhatom, hogy másnak mit jelent, de bennem az óvó, féltő, lágyan átkaroló anyai ölet juttatja eszembe. Ez az otthonunk, honosak vagyunk benne, ezer csodája újra és újra elkápráztat.

A világ számos helye lehet lenyűgöző, lélegzetünk elakadhat tőle, de otthon csak itt lehetünk. Tekints le a Balatonra a fennsíkról, gyönyörködj a végtelen rónaságban a Hortobágyon, csodáld meg a tájat uraló, fenséges Somló-hegyet, bámuld a végtelen hegyeket az ország tetejéről, hallgasd ősszel a szarvasokat a gemenci erdőben, mászd meg a Szársomlyót Nagyharsánynál, vagy csak barangolj a Bakonyban a Római-fürdőnél. Itt vagy otthon, máshol csak turista vagy.

Elődeinkről ránkmaradt katonai erősségek uralják a vidéket ma is, szánj időt rá, hogy olykor végigtekints a tájon, érezd, hogy milyen végtelen szépséget örököltünk. Engedd, hogy beléd ivódjon a látvány Krasznahorka büszke várán, Sümeg várának fokán, a Boldogkői vár gyilokjáróján, a visegrádi palota mellvédjén, vagy a csókakői vár tetején állva.

Apollón a görög mitológiában a kultúra, a művészetek és a tudományok legfőbb istene.

A kultúra (a latin cultura, a colo, colere, azaz „művel” igéből) tág értelemben mindent magában foglal, amelyet az ember maga teremt. A társadalomtudományban a kultúra egy adott társadalomra, társadalmi csoportra jellemző normák és értékek, mindennapi és tudományos ismeretek, irodalmi, művészeti, zenei alkotások és ember alkotta tárgyi környezet. A társadalmi élet alapfeltétele a kultúra megléte. (1)

Ezt a szépséges természeti örökséget lakjuk be századok hosszú során át, kis, törékeny falvak, tanyák népe, teremtve a semmiből házat, hazát, a történelem viharai után újrakezdve töretlen, makacs hittel, hiszen „a nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, halnod kell”.

Ez a töretlen hit teremtette meg városainkat is, ezt a több évszázados kultúrát szívhatjuk magunkba, ha Sopron utcáit járjuk be, vagy Szegeden sétálunk töretlenül, ha Pécs ódon házai között bandukolunk, vagy a cívis Debrecent fedezzük fel. S hiába lett világváros, Buda és Pest minden pillanatban az otthonos melegséggel tölthet el: itthon vagy.

Nemzetünk nem készen kapta, s nem más néptől vette el kultúráját, hanem kitartó, szívós lendülettel teremtette meg az évszázadok során. Erős hittel, hogy a teremtő Isten mellettünk áll, segít és óv minket, még ha olykor erősen próbára is teszi hitünket. Ezt a töretlen hitet láthatjuk templomainkból áradni.

Az a nép, amely feledi múltját, az feladja jelenét és elveszíti jövőjét. Történelmünk folytonos létharc, megmaradásunkhoz, kultúránk megvédéséhez kellettek a hősök, akik önfeláldozással, a boldogabb jövőbe vetett hittel, vagy csak a sors kegyetlen játékaként sodródva az eseményekkel lettek történelmi kultúránk alakítói. A legenda szerint Rózsa Sándor, a híres betyár fogalmazta meg találóan: „Ha mindönki úgy tösz, ahogy tönni köll, akkó mindön úgy lössz, ahogy lönni köll.”

A Hymnus kézirata. 
Forrás: www.kolcsey.org/kolcsey-himnusz/tortenete

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.

A történelmet, kultúrát nemcsak a történettudomány által számon tartott, nagy alakok, hanem a hétköznapok egyszerű kisemberei is teremtik, építik, fenntartják. Teszik, ahogy tenni kell… Az igazat megvallva a hétköznapi kultúrával minden nap, minden pillanatban találkozunk, ezt éljük állandóan, ezek vagyunk, innen ismernek meg minket más népek, más kultúrák.

Csak véletlenszerűen válogatva a sajátságos magyar kultúrából, húsvétkor meglocsoljuk lányainkat, szaloncukorral díszítjük a karácsonyfát, végzős középiskolásainknak szalagavató bált rendezünk. 

Vagy vegyük csak jellegzetes ételeinket! Jó gulyást csak mi tudhatunk készíteni, egy jó hortobágyi palacsintára tátott szájjal bámulnak más nemzetek. És hát a Túró Rudi… Külföldön élő honfitársaink azt mondják, hogy egy falatka Magyarország.

Hogy érthetnék rajtunk kívül mások, mit jelent napokig csak heverészni a „magyar tengernél”, mit jelent elballagni mindenhonnan, óvodától egyetemig, s mit jelent a késsel keresztet tenni a kenyér aljára, mielőtt megszegjük?

Mit tudhatnak arról más nemzetek, miért szurkolunk a dunaszerdahelyi focicsapatnak Szlovákiában, miért énekeljük a székely himnuszt az erdélyi jégkorongozókkal közösen Romániában, miért teszünk kis koszorút Kosztolányi Dezső szabadkai szülőházára Szerbiában?

Lehet, hogy kis nemzet vagyunk, de mindeközben nagy is. Hétköznapi kultúránk teremtette meg azt a hatalmas, mindennél fontosabb, csodálatos és szívszorítóan magányos, ugyanakkor méltóságteljes európai művészetet, tudományt, kultúrát, amellyel a világ kincseit gyarapítottuk oly hosszú időn át. Ha mindent számításba szeretnénk venni, itt lennénk szinte az idők végezetéig…

De ha olykor meglátogatsz egy kiállítást, meghallgatsz egy-egy zenedarabot, megismersz néhány tudományos cikket, végignézel egy filmalkotást, elolvasol egy irodalmi művet, akkor te teszed élővé a magyar kultúrát, magad is a részévé válsz.

Szeretném, ha a magyar kultúra napján tiszteletünket fejeznénk ki azzal, hogy megidézünk néhány momentumot. A panoráma szubjektív, más nem is lehet.

A lenyűgöző MunkácsyMihály, Rippl-Rónai József, Csontváry-Kosztka Tivadar

A csodás Beck Judit, Ország Lili, s a magyarrá lett El-Kazovszkij

A monumentális Erkel Ferenc, Kodály Zoltán, Bartók Béla

A virtuóz Fischer Annie zongoraművész, Tallér Zsófia zeneszerző, s a legszebb hangú népdalénekes Sebestyén Márta

A C-vitamin atyja, Szent-Györgyi Albert, Gábor Dénes, a holográfia megalkotója, büszkeségünk, Krausz Ferenc

A napenergia kutatója, Telkes Mária, a klímatudós Ürge-Vorsatz Diána, a biokémikus professzor Karikó Katalin

Filmművészetünk nagyjai, Fábry Zoltán, az Oscar-díjas Szabó István, a mágus Bódy Gábor

És a csodás női rendezők, Gyarmathy Lívia, Mészáros Márta, s a világhírű Enyedi Ildikó

Nem maradhatunk irodalom nélkül…

A varázslatos Mikszáth Kálmán, a halhatatlan József Attila, s a lenyűgöző Pilinszky János

A méltánytalanul elfeledett Szendrey Júlia, a csodás Kaffka Margit, s a titokzatos Szabó Magda

Napestig folytathatnám a sort…

S hogy mi köti össze ezt a végtelenül mély, mindent körülvevő magyar kultúrát? Mi más lenne, mint önmagunk legmélyebb meghatározója, magyar anyanyelvünk.

Hadd idézzem ide Babits Mihály szavait:

„Nyelvében él a nemzet”, mondták régebben s ez a magyarságra nézve majdnem szószerint igaz is. „Valami mágusi befolyása van nyelvnek a nemzetre, s viszonthatóságok által egyiknek a másikra”, írta Széchenyi a Világ-ban. Napjainkban divat a nyelv szerepét kicsinyelni. De éppen a magyar az a nemzet, amely legkevésbé kicsinyelheti. A magyar nyelv tudása magában még bizonnyal nem tesz magyarrá. A vezeték nem teszi az áramot. A magyar nyelv közeg és vezeték, melyben a magyarság eleven lelkiárama továbblüktet. Ez az áram a faj mélyeiből indult és indukálódott; de a nyelv vette föl és vezette tovább. S a nyelvhez szegődik még ebben a szolgálatban a kultúra, irodalom és művészet, mely a nyelvnek mintegy meghosszabbítása s polifónikus fölerősítése.”

Irodalmunk és nyelvünk másik gigászi nagy alakja, Kosztolányi Dezső ekképp szól:

 „Aki igaz értelmi és érzelmi életet él, az csak egyetlenegy nyelvet bírhat többé-kevésbé tökéletesen, az anyanyelvét, melynek hajszálgyökerei visszanyúlnak a gyermekszobába, minden rejtett célzásukkal, kedélyes, furcsa, titkos árnyalatukkal együtt. Az, hogy az illető ezenkívül más nyelven is ki tudja magát fejezni, folyamatosan, esetleg közvetlenül is, jobban vagy rosszabbul, csak úgy magyarázható, hogy tudásának mértékéhez képest minden esetben leszállítja szellemi igényét s eszerint csökkenti mondanivalóját is. Nem mondja például valamire, hogy takaros, szemrevaló vagy aranyos, csak azt, hogy „szép” s nem mondja valamire azt sem, hogy korcs, hőbörödött vagy muris, csak azt, hogy „különös”.”

„Nyelvünk szellemében él, melyben összeforradunk valamennyien, akármiféle politikai hiten élünk. Nem dicsekszünk azzal, hogy hűek vagyunk ehhez a nyelvhez. Mi magunk vagyunk a hűség. Nem állítjuk azt sem, hogy csak vele, általa, érette lélekzünk. Mi magunk vagyunk ez a nyelv. Vér vízzé válhat, pártot is üthet, de ez a szellemi közösség megronthatatlan, elmozdíthatatlan.”

Végezetül engedjétek meg, hogy idézzem Márai Sándor megszívlelendő gondolatát:

„A világnak nincsen semmiféle értelme számodra hazád nélkül. Ne várj jót a hazától, s ne sopánkodj, ha megbántanak a haza nevében. Mindez érdektelen. Egyáltalán, semmit ne várj hazádtól. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.”

---------

Jegyzet

(1) Forrás: Andorka, Rudolf - Bevezetés a Szociológiába, Budapest, Osiris, 2006, 566—567. o. Fotó: https://gorogokegerben.hu/

"Nem dísz a múltunk, hanem súlyos lánc, ami megtart, ha gyengül a világ" - Versek a magyar kultúráról

Az eredményhirdetésen
(január 22. )

A Lamberg-kastély Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely a magyar kultúra napjára Magyar kultúra címmel felső tagozatos diákok és középiskolások számára versíró pályázatot hirdetett. 

Szántó Magdolna magyar szakos tanárnő, aki gimnáziumunkban a tehetséggondozást és versenyfelkészítést koordinálja, három tanítványát indította a megmérettetésen. Blaumann Larissza (10. A), Holczinger Barbara (12. A/B) és Gasparics Elmira (9. A) egyaránt díjazott lett, és az oklevelen kívül ajándékcsomagot is kapott. 

Gratulálunk diájainknak és kollégánknak is!

Összeállításunkban közöljük a költeményeket. Fotók, illusztrációk: Szántó Magdolna, Lamberg-kastély M. K. K., www.wikipedia.org és www.mindmegette.hu

Holczinger Barbara: Palacsinta

Én, a palacsintasütés nagy mestere,

kinek konyhája a lisztnek szentélye,

írom ezt a verset, mert a tészta hív,

s a serpenyőben az olaj már ,,rí”.

Az első palacsinta mindig kuka, ez a sorsa.

Szétszakad, ragad, ez a baja, buta tészta.

De nem bánom, megeszi a macska,

vagy az öcsém, aki csak ezt kapja.

A második már jobb, de még nem az igazi. Lásd:

kicsit vastag, de legalább nem szívja fel a zsírt.

A harmadikra mondom: ,,Ez már valami!”,

Ám pont akkor csörög a telefon, jaj: valaki!

Tölteléknek lekvár, túró, kakaó is kell!

Ki mit szeret, azt teszek bele. Ó, igen!

A kedvencem a nutella, vallom én,

Mert azzal minden palacsinta szép remény.

A végén ott állok, tésztásan, fáradtan,

de a mosoly az arcomon megmásíthatatlan.

Mert a palacsinta egy csoda, higgyetek nekem,

Még akkor is, ha gyakran már hűlt helyét lelem.

Blaumann Larissza: Hazám, Magyarország

Egy ország, ahol az emberek

nem az életükért küzdenek.

Nem keresik a rosszat, nem keresik a bajt,

A történelmünk az, ami előre hajt!

Honfoglalás, szabadságharc, vérszerződés….

Emlékünk rengeteg, kicsit sem elenyésző.

Katonáink, azok, akik megmutatják,

hogy ha kell, életüket is a hazáért adják.

Ha már felettünk tiszta lesz az ég,

s a szívünkben a béke adja meg a reményt,

büszkén állunk kezünket a szívünkre téve,

országunk lett életünk végéig mindannyiunk szeme fénye.

Gasparics Elmira: Múltból épülő jövő 

Kőbe írt törvény őrzi a hazát, 

vértől ázott föld hordozza szavát, 

nem dísz a múltunk, hanem súlyos lánc, 

ami megtart, ha gyengül a világ, 

s nem enged el az idők sodrán át. 

Ősök hangja zeng dalban, imában,

asztal köré gyűjt rendben, csendben állva, 

és a szokás tanít meg élni egymással.

Tisztelet nőtt ki mozdulatból, szavakból, 

így lett az ember több önnön árnyékánál. 

Harang szava száll hegyen és síkon, 

összeköt élőt holttal, századokon.

Ünnep és gyász egy tőről fakad,

mert ami volt, ma is velünk marad,

s irányt mutat a meredek úton. 

Nem hajolt meg könnyen a magyar szó, 

tűzben edződött, kemény és való. 

Földhöz kötött, mégis felemelt, 

megállt ott is, hol más rég elsüllyedt, 

és tartást adott a magyar embereknek. 

A magaskultúra nem hangos zaj, 

hanem csend, melyben az értelem él, 

vers, mely nem kér, csak felelősséget,

zene, mely rendet vág a lélekben,

és türelmet tanít a nemzetnek. 

Kódex lapján bölcsesség pihen, 

szobor áll őrt az idő peremén, 

forma és arány mértéket szab, 

összetart mindent, ami széthasad, 

ha gyenge lenne a belső fegyelem. 

Népdal mélyén dobban a szívünk, 

faragott fában él a kezünk, 

hímzett vászon mesél némán,

egyszerűségben lettünk igazán, azzá, 

akik ma is vagyunk. 

Amíg emlékezünk, él a hagyomány, 

amíg tiszteljük, lesz jövőnk talán, 

mert múlt nélkül nincs biztos alap, 

csak sodródó, gyökértelen alak, 

kinek nevét elviszi a homály. 

"Szeretném a maximumot kihozni magamból" – Interjú Stotz Botonddal

Interjúnkban a vízilabdázó Stotz Botondot (12. C) szólaltattuk meg. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan kezdett el sportolni, miért a vízilabdázást választotta, s mik a tervei ebben a szakágban. Rákérdeztünk arra is, hogyan tudja összeegyeztetni a versenysportot a tanulással. 

Botond 2023-ban és 2024-ben is kiérdemelte Mór Város Önkormányzatának Akikre büszkék vagyunk díját. 

Táncsicsos diákunkkal, aki ma már magántanulónk, Gasparics Elmira beszélgetett. 

(Fotó: www.feol.hu)

Úszás Diákolimpia
Fejér vármegyei döntő, 2024.
100 m hátúszás.
(Fotó: www.mormost.hu)

-Mióta, miért fontos neked a mozgás, a sport?

- Szüleim egyáltalán nem sportoltak, viszont engem arra neveltek, hogy "mindig valamit mozogjak". Így kerültem négy évesen az uszodába is, ahol aztán versenyszerűen is úsztam. 

- Miért váltottál négy év után a vízilabdára?

- Az úszást unalmasnak találtam. A labdajátékokat ugyanakkor mindig nagyon szerettem, és mivel a medencéből sem szerettem volna kiszállni, hisz számomra az a komfortos, rátaláltam 10 évesen a vízilabdára, amit azután megszerettem.

- Melyik egyesületben kezdted a sportot?

 - A közelség okán az FVSE-ben (Fehérvár Vízilabda Sportegyesület) játszottam 2018-2024 közt. 

- Ki(k) volt(ak) az edző(i)d, ill. kik azok, akiknek sokat köszönhetsz eddigi pályádon? 

- Székesfehérvárott Nagy Máté korosztolyos edző mentorált, akivel a mai napig szakmai és baráti kapcsolatban vagyunk. Ugyancsak mindig segített Ágner Zoltán korosztályos és vezetőedző is. Játékostársaim közül pedig Németh Csongort, Gelencsér Ádámot és Tömör Szabolcsot emelem ki, akik korosztályos válogatottak, s akikre a kezdetektől felnéztem, ma pedig társként és barátként támogatjuk egymást.

- Milyen pozícióban játszottál? Változott-e ez?
- Jobb kezesként baloldali játékos voltam mindig: a Vasasban beck, center posztokon játszottam. Azután a jobb oldalra is átkerültem, és azóta mindenhol bevethető vagyok.

- Kinek a hatására, mikor, stb. fogalmazódott meg benned, hogy versenyszerűen akarsz vízilabdázni?
- 2018-tól vagyok igazolt versenyző, és 2021 őszén gondoltam először végig, hogy én csak ezzel szeretnék foglalkozni. Döntésemmel egyettértettek edzőim is.

- Szüleid támogattak-e?
- Igen, mindenben: kísértek a versenyeimre, szurkoltak, és biztosították az anyagi hátteret.

Fotó: www.facebook.com

- Hogyan alakult a pályád a 'fehérvári csapat után?

- 2024-2025-ben a Vasas SC-ben edzhettem a Bajnokok Ligájában is játszó felnőtt csapattal, majd egy korosztályváltozás miatt a szezon végén az erősebb helyezést elért Semmelweis OSC-re váltottam.

- Hetente mennyit edzel?

  - 13 alkalommal 1,5 - 2 órás edzéseim vannak, amelyben van erőnléti (reggel- este) és technikai is. 

- Hol és mennyit versenyzel ma?

- A szeszon szeptembertől júniusig van, játszom az Országos Ifjúsági Bajnokságban (a felső korhatár 19 év – a szerk.), ahol 16 csapat van és a felnőtt OB I/B-ben is, a Győri Vízisport Egyesület színeiben. 

-Hogyan egyezteted össze a tanulást és a sportot?

- 10. év második félévtől – az utazás és sok edzés miatt – magántanuló vagyok, csak így sikerül. A bajnokságokban január 1 – 30. között felkészülési szünet van, ami szerencsésen egybeesik a félévi vizsgaidőszakkal. Az érettségi tantárgyakból segítséget kérek tanároktól.

- Hiányik a gimi, a (nappalis) osztályod?

- Igen: jó volt a közösségben lenni, a programokon együtt lenni vagy a szünetekben dumálni ...

- Van-e valami, ill. mi az, amiből szerinted, a kortársaidhoz képest, kimaradsz vagy kevesbbet élsz meg a sport miatt?

- Hiányzik a társaság, a bulik; a barátaimmal sem tudok elég időt tölteni! Általában véve kevés a szabad időm. Ha módomban állna, szívesen foglalkoznék pl. más sportokkal is.

- Milyen célkitűzéseid vannak a vízilabdával, a jövőben, mit szeretnél elérni?

 - Mindenekelőtt a  maximumot kihozni magamból és a lehető legjobb eredményeket elérni. Nemzeti válogatott és olimpikon szeretnék lenni.

- Milyen költségei vannak a vízilabdázásnak?

- Látszólag nincsenek, de valójában a lakhatás, utazás, az esetleges sérülések gyógyításának költségei magasak.

- Tervezed-e, hogy a sportból fogsz megélni? 

- Igen, mindenképpen, de terveimben szerepel, hogy egy "más" szakmát is elsajátítsak, pl. a műszaki menedzsment területén, és majd meglátom, hogy alakulnak a lehetőségeim. 

- Mit hoz magával az életedbe ez a sportág?

- Fegyelmezettséget és céltudatosságot az élet minden területén és jó fizikai erőnlétet.

"Puskázni csak a lehető 'legtermészetesebben' szabad " – Interjú Turpinszky Miklósné tanárnővel

Alma mater című sorozatunkban tantestületünk azon tagjaival beszélgetünk, akik egykor a gimnázium diákjai voltak. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy milyen (volt) diákként és most tanárként táncsicsosnak lenni.
Összeállításunk második megszólalója Turpinszky Miklósné (leánykori nevén: Schweighardt Edina), aki 1989-ben érettségizett gimnáziumunkban, 1993 óta pedig matematika és kémia szakos tanárunk, pedagógiai értékelés szakvizsgával.

Osztályfőnökükkel Izsó Vivien és Weilandics Kira beszélgetett.

- Miért a Táncsicsot a gimnáziumot választotta annak idején?

- Azért választottam, mert nekem, balinkainak közel, közelebb volt. A ’fehérvári buszon mindig nagyon sokan voltak, a mórin viszont nem annyira: azt gondoltam, ide előbb beérek, illetve innen előbb hazaérek  … Ha pedig tovább akarok tanulni, akkor tudtam, hogy a Mórról is felvesznek. Amúgy még nem tudtam akkor, hogy mi akarok lenni, de azt gondoltam, hogy ez a gimi tökéletes lesz számomra.

- Nehéz volt bekerülni?

- Mivel jó tanuló voltam: úgyhogy, nem. (Nem voltam ugyan kitűnő, de nem féltem a kudarctól.) Abban az időben nem volt még felvételi, az általános iskolai eredmények alapján jutottunk be.

- Volt-e gólyatábor vagy milyen módon ismerkedett meg az osztálytársaival?

- Akkor, sajnos nem volt még. Első nap az iskolában „volt a gólyatáborunk”. Gólyaavató sem volt, a ,,gólya” a mi időnkben még nem létezett. Az elején nehéz volt, de viszonylag gyorsan barátkoztam, úgyhogy hamar beilleszkedtem az osztályba.

- Milyen volt az osztályközösség: egységes vagy inkább csoportokra bomlott?

- Minden osztályban vannak klikkek, de nálunk ez nem volt meghatározó: összetartó társaság voltunk. Persze megvolt, hogy ki kivel ül, ki kivel alszik együtt egy kiránduláson, stb., de a csoportok nem különültek el. Jó közösség voltunk, minden „buliban” benne voltunk. Sok mindent csináltunk együtt, s ha valami "hülyeségről" volt szó, akkor biztos, hogy én se maradtam ki (mosolyog – a szerk.) 

- Volt komolyabb következménye valamilyen csínytevésüknek?

- Nem, mert ismertük a tanárainkat és tudtuk, hogy kivel mit lehet megcsinálni...

- Gimis évei alatt születtek, akár máig tartó, barátságai?

- Voltak, akikkel elég sokáig jóban voltam. Amikor például Egerbe, a főiskolára jártam, közös albérletben laktam egyik volt osztálytársammal. Vele nagyon sokáig tartottuk is a kapcsolatot, de azután távolra kerültünk egymástól: ő ma is Egerben él, ritkán tudunk találkozni. Sokakkal persze összefutok itt Móron ... 

- Volt-e gimis szerelme?

- Természetesen …, (nevet – a szerk.) több is!. Osztályunkból is volt egy, de hamar rájöttem, hogy csúnya vége lehet, ha belebonyolódunk, ezért hamar szakítottam. ... de az „első szerelemmel”, itt a suliban, középiskolás koromban ismerkedtem meg!

- Ki volt az akkori osztályfőnöke és milyen volt vele a kapcsolata?
- Klock Ferencné, aki nagyon szigorú volt, de jó kapcsolatban voltunk. Nem volt ilyen közvetlen, mint amilyen most a diákok és a tanárok közötti kapcsolat, de bármit kértünk, azt megoldotta, a segítségünkre volt. Jóban voltunk: elvitt minket több napos osztálykirándulásra, stb. Nekem az osztályfőnökömmel akkor lett nagyon jó a kapcsolatom, amikor visszajöttem ide tanítani: nagyon sokat segített nekem, minden kérdésemmel bizalommal fordulhattam hozzá, mentorom volt a tanári munkában. Sajnos, már meghalt, de élete végéig tartottuk egymással a kapcsolatot.

- Volt-e más tanára is, akivel szoros volt a kapcsolata?
- Igen, természetesen: nem véletlenül lettem matematik – kémia szakos tanár. A Farkas- házaspár. – ők volt életem meghatározó tanáregyéniségei. Farkas Zsuzsa néni volt a kémiatanárom és „Johny bácsi” (ahogy hívtuk) pedig matematika fakton (emelt szintű előkészítőn – a szerk.) a tanárom. Mindkettőjüket nagyon tiszteltem, szerettem. Zsuzsa néni nagyon szigorú volt, tőle általában féltek a diákok, de nagyon sokat segített a tanulásban. Férje, Johny bácsi viszont szigorúsága ellenére nagyon vidám órákat tartott, mindig poénkodott. Mindig volt egy-két kedves beszólása, mondjuk: „maga marha!”, ami egy kedves (!) hozzászólás volt, amikor valamit elrontottunk a táblánál. ”Maga szamár, üljön le egyes!”  – mondta aztán és be is írta az elégtelent. Mi azonban tudtuk, hogy a haragja "nem komoly" és sose vettük a megjegyzéseit a lelkünkre. Kedves ember volt, de a maga módján, érteni kellett a humorát.

- Hogy alakult velük a kapcsolata később?
- Amikor visszatértem a gimibe tanítani, ők már nyugdíjasok voltak, nem találkozhattunk, de meglátogattam őket és megköszöntem nekik azt a sok-sok mindent, amiben segítettek, amit kaptam tőlük. Amikor pedig Johny bácsi visszajött óraadóként tanítani, jókat beszélgettünk,

- Akkor már meg sem kell kérdeznünk, melyik tárgyat szerette, és miért (nevetnek – a szerk.) … Volt-e olyan tantárgy, amit nem szeretett?

- A magyart! Rosszul voltam, amikor azt kellett tanulnom: biztos, hogy "mást" gondoltam ugyanis azokról  a versekről, mint amit "kellett volna", amit a tanár mondott! Bár szeretek olvasni a tantárgy nem is nagyon érdekelt. Ha egy vers tetszett, akkor szívesen megtanultam, ha meg nem akkor, nem foglalkoztam vele. 

- Milyen tanuló volt? Fontos volt-e pl., hogy kitűnő legyen vagy csak az Önt érdeklő tantárgyakra összpontosított? 
- Soha életemben nem voltam kitűnő, nem is akartam: általános iskola negyedik osztályban ugyanis csak egy négyesem volt, rajzból ... –  azután számomra már nem volt fontos, hogy mindenből ötös legyek, csak azokra a tantárgyakra tanultam sokat, amelyek érdekeltek. A jegy nem számított, amúgyis az csak a pillanatnyi állapotot tükrözi, hogy éppen milyen passzban vagy. Sokszor éreztem például, hogy egy ötösöm a véletlen műve volt, nem a tudásomat fejezte ki. Ha viszont „bekaptam” egy hármast – és az a tárgy fontos volt – , mindent megtettem, hogy kijavítsam. 

- Használt "meg nem engedett segédeszközöket" a dolgozatoknál: pl. puskázott?

- Igen. Jó kis technikáim voltak és sose buktam le (mosolyog – a szerk.)! 

- Elárulja, hogyan csinálta?!

- Nem! Volt idő, amikor a végzősöknek megmutattam, hogy kell, hogy az egyetemen esetleg tudják hasznosítani. Puskázni csak a lehető "legtermészetesebben" szabad, vagyis a puska legyen szem előtt, nem eldugva, mert akkor nem gyanakszik a tanár (például, ha a tenyered alatt van az asztalon). 

- "Másolt" is másokról?

- Nem bíztam meg soha másnak a tudásában, mert ugye mindenki hibázik (rossz megoldást meg nem akartam leírni). Csak akkor másoltam valakiről, amikor olyan tantárgyból írtunk, ami egyáltalán nem érdekelt. Tudtam, hogy az egyest meg kell úszni – a végeredmény szempontjából ugye mindegy volt – akkor lehet, megnéztem a másét vagy segítséget kértem valakitől. Azokbóla tan tárgyból, melyek viszont érdekeltek, soha sem másoltam. Ahogy én gondoltam, azt írtam: ha jó, jó, ha nem, akkor nem! Másolni viszont engedtem dolgozatomról: mondtam a másiknak, hogy ez az ő felelőssége, mert hibázhatok ...

- Mindig tanár szeretett volna lenni? 

- Nem. Az egri tanárképző főiskolán még utolsó, harmadéves koromban is azt gondoltam, hogy nem leszek tanár, nem ezzel akarok foglalkozni. Amikor azonban a gyakorló iskolába kerültem tanítani, egyértelművé vált számomra, hogy ez lesz az én pályám. Rögtön jelentkeztem is az ELTE-re, hogy meglegyen a szükséges végzettségem, mivel tudtam azt is, hogy középiskolában akarok tanítani.

- Eredetileg tehát más lehetőségen gondolkodott?

- Vegyészmérnök szerettem volna lenni, Veszprémben akartam tanulni. Azért nem oda jelentkeztem először, mert nagyon utáltam az orosz nyelvet  – általában is gyengeségem volt a nyelvtanulás. A vegyipari egyetemről ugyanakkor azt hallottam, hogy ott nemcsak kötelező, de "komolyan is veszik" az orosz nyelv tanulását (olyannyira, hogy voltak, akik "ezért" diplomázni sem tudtak). Úgy gondoltam tehát, elmegyek matematika  –  kémia szakos tanárnak a főiskolára és "majd meglátom": még lehetek mérnök vagy kerülhetek olyan területre, ahol a kémiatudásomat hasznosíthatom. A sors fintora, hogy a rendszerváltással megszűnt a kötelező orosz Veszprémben, Egerben viszont nem volt más tanulható nyelv, mint orosz, melyből aztán még nyelvvizsgát is kellett tennem. Az anyagot persze magoltam, "mindenből" kb. 10 mondatot tudtam csak – gondoltam, hogy az elég lesz ...

11. évfolyamos osztályával, 2025

- Hogyan és miért választotta munkahelyének volt gimnáziumát?

- Véletlenül! Az egyetem elvégzése mellett Budapesten akartam dolgozni. Találtam is egy állást, de közben a Táncsicsban matematika – kémia szakos tanárt kerestek. Fazekas tanár úr keresett meg, és mivel nem szerettem a fővárosban élni, kérésére visszajöttem Mórra.

 

- Hogyan fogadták volt iskolájában? 

- Nagyon féltem az első napokban belépni a gimibe, a tanáriba: mit szónak majd volt tanáraim. Hamar komfortossá vált azonban a helyzet: közvetlen, barátságos fogadtatásban részesültem.

- Pályakezdő tanárként voltak-e nehézségei, például, hogy állt ahhoz a diákkoz, akit nem érdekelt pl. a matek?

- Olyan nem volt! Az első években én rendkívül szigorú voltam: nem lehetett nem figyelni, beszélgetni az óráimon! Abban a pillanatban kihívtam az illetőt, és vagy felelt vagy az első padban dolgozatot írt: figyeltek, mert tudták, különben rosszul járnak ...

Tanulmányi krándulás, ELTE, 2025

- Mik az előnyei és hátrányai annak, ha valaki táncsicsos diák?

- A legnagyobb előnye, hogy mindenki mindenkit ismer. Rendkívül fontosnak tartom, hogy egy diák ne csak az osztálytársaival legyen jóban, hanem mindenkit ismerjen az iskolában: azokat a tanárokat is, akik nem tanítják, ill. valamennyi diákot. Sok, az egész iskolát megmozgató pprogramunk van, helyben vagy az iskolán kívül, hogy olyan emberekkel is megismerkedhessetek, akik amúgy nem szerves részei a napjaidnak. 

Hogy hátránya?! Nem érzem, hogy lenne hátránya. Egy nagyobb gimnáziumban, persze mondjuk a matek tagozaton van heti 6-8 matematika órája egy diáknak –  őrületes mennyiségű tudást lehet átadni. Mi ehhez képest nektek csak három órában tanítjuk. Ez annak, aki matematikából akar tovább tanulni nyilván hátrány, a többiek viszont örülnek, hogy csak ennyi órájuk van ebből a tantárgyból egy héten. 

Egyetemista, volt diákjainktól mindig megkérdezem, volt-e valamilyen hátrányuk, hogy a Táncsicsból mentek tovább, és mindig azt mondják, hogy semmi. A fontos, hogy a mi kisvárosi gimnáziumunkból is tovább lehet (bármely egyetem bármely szakára) tanulni, ha tanul valaki..