A Móri Táncsics Mihály Gimnázium iskolai blogja.
Diákságunk összművészeti alkotói fóruma, iskolatörténet és publicisztika.
"Kutatásból felfedezés" - prof. Krausz Ferenc és a Frontiers Campus program
Világszínvonalú kutatóközpont jön létre prof. Krausz Ferenc Nobel-díjas kutató kezdeményezésére hazánkban. A Magyarország Kormánya által támogatott Frontiers Campus alapkőletétele Budapesten 2026. március 31-én volt.
Gimnáziumunk egykori diákja, a világhírű fizikus által kezdeményezett Frontiers Foundation, és az Élvonal Alapítvány "olyan tudományos ökoszisztéma, ahol a tehetséggondozás, a világszínvonalú kutatási infrastruktúra és a tudományos eredmények hasznosítása összpontosul". Egy olyan rendszer, amely a tudomány teljességét és a generációkat átfogva „a Kárpát-medencében és messze annak határain túl is formálja majd a jövőt”. (1)
Összeállításunkban röviden ismertetjük a professzor úr szerepét ebben a "korszakalkotó" projektben, valamint közöljük az alapkő letételén mondott ünnepi beszédét is.
"A tudás megtartása és fejlesztése a jövő versenyképességének záloga"(3)
Alapkőletétel Budapesten 2026. március 31-én (1)
A Krausz Ferenc irányította Élvonal Alapítvány (Frontiers Foundation) célja az, hogy "a felépülő kutatóközpont mellett az ország számos pontján több mint 70 tudásközpont jöjjön létre, amivel a magyar állam 15 ezer tehetséges fiatal magyart segíthet." (1)
Az alapítvány "összetett tevékenységének ellátásához építteti meg a Frontiers Campust, ahol a különböző tudományterületeket kiszolgáló kutatási és fejlesztési laboratóriumok, valamint a tehetséggondozáshoz szükséges közösségi és rendezvényterek, valamint irodák kapnak majd helyet." A leendő campus, a tervek szerint, a budapesti Infoparkban, a Magyar Tudósok körútján áll majd.(1)
Krausz Ferenc ünnepi beszéde - Frontiers Campus - HírTV:
AzAlapítvány megalakulása 2025. november 24-én, Budapesten
Az Élvonal Csúcskutatási és Tehetséggondozó Alapítványkuratóriumi elnökének tisztjét betöltő professzor úr a programmal kapcsolatban a következőket hangsúlyozta: " ... egy olyan tudományos környezetet építünk, ahol a kutatásból felfedezés lesz (...) A tudásközpontokban dolgozó fiatalok megkapják azt az inspirációt, mentorálást és infrastruktúrát, amely megteremti az esélyét annak, hogy ezekben a műhelyekben áttörések születhessenek. Mindezek alapfeltétele a kiszámíthatóság és a stabil intézményi háttér, ezt biztosítja az alapítvány."
A Nobel-díjas tudós elképzelései szerint a program " ... hosszú távon is képes megtartani és hazahozni a tehetségeket, és egy olyan környezetet kialakítani, amelyben a világ legjobb kutatói hosszú távon képesek csúcsteljesítményt elérni." (2)
"A képen Orbán Viktor miniszterelnök (k), Krausz Ferenc Nobel-díjas kutató, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi elnöke (b2), Lovász László, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi tagja (b), Randy Schekman, az Élvonal Alapítvány kuratóriumi tagja (j2) és Madaras Markó, az Élvonal Alapítvány főigazgatója (j) elhelyezi az időkapszulát a Frontiers Campus kutatóközpont alapkőletételi ünnepségén Budapesten 2026. március 31-én."