Kovács Helgát (12. C) szinte minden táncsicsos ismeri, ahogy számos móri is, hiszen gyakori szereplései, fellépései mindig emelik iskolai és városi ünnepségeink, alkalmaink színvonalát. Helga azonban nemcsak hangszerén működik közre az egyes eseményeken, sok szervezői feladatot is vállal a közösség érdekében. Interjúnk bepillantást enged gondolkodásmódjába, értékrendjébe is.
- Zenélt-e valaki a családotokban vagy Te voltál az első, aki hangszeren tanult?
- A családomban senki sem, viszont magát a zenét, mint olyant az egész családom nagyon szereti, így az otthoni vagy társasági ünnepségeken, illetve még a templomi szertartásokon is mindig sok énekszót, zenét hallottam.
- Hogy kezdődött a zene iránti érdeklődésed?
- Általános iskolámban, a Bakonycsernyei Általános Iskolában tagja voltam az iskolai kórusnak, amely rendhagyó alkalmakon, ünnepségeken lépett fel. Azután még első osztályban részt vettem egy hangszerválasztó bemutatón. Emlékszem, a nagy térben (a tornateremben) sok-sok hangszer szólalt meg, hangkavalkád volt …
- Már ott és akkor megtetszett a fuvola?!
- Igen, mert a hangszíne és az előadásmód, ahogy megszólaltatták, nagyon „lányosnak” (nőiesnek) tűnt.
- Szüleid támogattak a zenetanulásban?
- A családom meglepődött a választásomon (ugye senki nem játszik hangszeren), de támogattak. Szombatonként mindig papa kísért a próbákra, s amíg én tanultam, az öcsémmel fociztak az iskola udvarán … Gyerekkoromban azután természetesen minden családi programon elővettem a hangszerem és játszottam. Fél év fuvolajáték után szüleimtől saját hangszert is kaptam.
- Már ekkor – viszonylag korán – megszületett a döntésed, hogy az életben a zenével szeretnél majd foglalkozni?
- Igen, mert nagyon nagy örömet szerez a zenélés, ahogy az is fontos, hogy azt érzem közben: „ó, igen, én jó helyen vagyok”. Tehetségem, úgy érzem, Istentől kaptam, ezért a zene biztonságérzetet is ad. A zenélés nekem továbbá olyan, mint egy nagy hullámvasút, ahogy az életben minden, amit szívvel -lélekkel csinálunk. Ettől, a szenvedélyes, őszinte kifejezéstől lesz a művészet, szerintem szép és igaz.
- Hol, kinél tanultál?
- Acsai Sándortól, két év előkészítő furulya után, kerültem feleségéhez, Acsai Sándorné, Zsóka nénihez, aki a fuvolatanárom lett. A tanárnő a szorgalomban látta a fejlődés kulcsát: „Ismételni és gyakorolni!” – mondta mindig. Sosem akartam csalódást okozni neki, ezért igyekeztem minden órámra jól felkészülni. Hét éven át, 9-es koromig tartott a közös munkánk.
- Milyen volt a kapcsolatotok?
- Szakmailag sokat tanultam tőle, és magánembereként is jóban voltunk: szinte olyan volt, mint egy családtag. Talán ezért viselt meg annyira, hogy nyugdíjba vonulásával szinte teljesen megszakadt a kapcsolatunk. A zenesuliban azután, szaktanár hiányában, az igazgatónő, Stróbl- Kónya Judit tanított tovább. Az együtt végigdolgozott év nagyon meghatározó volt a fejlődésemben; hangképzésben, előadásban tőle is sok újat tanulhattam. Életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy akkor, Zsóka néni távozásával sem adtam fel, hálás vagyok, a fuvolajáték tanulása mindennapjaim szerves része maradt.
- Az iskola melyik képzésben vettél részt?- Sokáig B- tagozatos voltam (ez az oktatási forma a zenei pályára készülőket célozza meg, óraszáma azonos az általános képzésével, de az anyag mennyiség, minőség, illetve a számonkérés komolysága nagyobb, fokozottabb – a szerk.) , de három év után, 6-ban tagozatot váltottam, mert a zenei pálya már nem vonzott, csak a hobbiból való zenélés… Több, mint hét éve a Móri Ifjúsági Fúvószenekar fuvolistája is vagyok, a 2. fuvola szólamban játszom. Azután megváltoztak az életemben a prioritások is, komolyabban kezdett érdekelni az egyházzene…
- Mit jelent számodra a közös zenélés és ez a zenekar?- A Móri Ifjúsági Fúvószenekar (a PRO URBE-díjas együttes 1981-ben alakult. Célja a német nemzetiségi zenekultúra megőrzése és továbbvitele – a szerk.) utánpótlását a zeneiskola adja. Negyedik osztályos koromban így hívott meg engem is játszani Acsai Sándor karnagy. Szerdánként és szombatonként tartunk próbákat. A szólampróbák, szerdánként, a korosztályommal, közvetlen hangulatban telnek. Itt ismerkedtem össze a legtöbb barátommal is. Szombatonként pedig az idősebbekkel együtt zenélve szinte egy nagy család tagjának érezhetem magam. Mindenki barátságos, bárkitől bármit meg lehet kérdezni: egy állandó, összetartó közösség vagyunk.
- Milyen fellépéseitek vannak? Van-e, amelyik emlékezetesre sikeredett?- Elsősorban városi alkalmakon szerepelünk, legfőképp hagyományőrzés céljából, illetve könnyűzenei koncerteket is szoktunk tartani. (Szinte már állandó fellépőink Borbély Tamás és Ress Hajnalka, akikkel már 9-10 koncertet adtunk. Velük legfőképp az ABBA és Queen együttesek számait dolgoztuk fel.) Mielőtt a zenekarhoz kerültem volna, az egyesület számos külföldi helyszínen is megfordult már, mint például Izrael, Finnország, Olaszország vagy éppen Lengyelország. Én 2018-ban csatlakoztam, viszont ekkor még egészen pici voltam, így ilyen messzire nem mehettem el (mindig volt egy min. 14 éves korhatár). A COVID 19 óta kevesebb helyre tudtunk eljutni, de nem panaszkodom: már kétszer jártam Csehországban és háromszor Szlovákiában is. Minden évben fantasztikus élményt nyújtanak számomra ezek a zenei fesztiválok! Ekkor van lehetőségünk viszonylag kötetlenül sok időt tölteni egymással: beszélgetünk, társasozunk, zenélünk– nekem nem is kell ennél több!
- Milyen előzményei vannak, illetve indíttatásod volt, hogy egyházzenével is foglalkozz?- „B” tagozatosként a kötelezően választandó második hangszerem a zongora lett, tehát 2018 óta játszom ezen a hangszeren is. Keresztény családból származom másrészt, a bakonycsernyei evangélikus gyülekezet aktív tagja vagyok. Lelkészeim felkérésére kezdtem foglalkozni a harmónium-, ill. orgonajáték gondolatával. Kis gyülekezetünknek ugyanis nem volt állandó orgonistája s– zongoratanulmányaim alapján – arra gondoltak, játszhatnék én az istentiszteleti alkalmakon. Ehhez persze még nagyon sokat kell fejlődnöm: ennek apropóján kezdtem el járni a Kántorképzőbe ( a Magyarországi Evangélikus Egyház Kántorképző Intézetének augusztusi tanfolyamaira – a szerk.)
- Mit kell tudni erről a képzésről?
- A fóti Mandák-villában működő Kántorképző (és Egyházzenei) Intézetben, nyaranta táborszerű tanfolyamokon képeznek kántorokat. 2020 óta, immáron hatodik éve folyamatosan résztvevője vagyok ezeknek az alkalmaknak. A tizenhét napos kurzust elsősorban 10–22 éves korú fiatalok számára szervezik. Naponta egyéni és csoportos foglalkozásokon is részt vesznek a hallgatók (pl. harmónium- vagy orgonaóra, karvezetés, liturgikus orgonajáték, szolfézs, énekkar, stb.) Minden hallgatónak biztosított továbbá a napi gyakorlási idő is. Az oktatott hangszeres és zeneelméleti tananyag pedig személyre szabottan, évről-évre egymásra épül.
A harmónium az alapozó hangszer, azon játszottam négy éven keresztül én is, az idei évben, felvételt nyertem az orgona szakra, így most már orgonista-hallgató vagyok. A célom azonban nem a kántori oklevél, hanem a gyakorlati tudás megszerzése. Fontos persze a gyakorlás, ezért a tanfolyamok közt otthon, a gyülekezetünk templomában szoktam játszani, illetve havonta egyszer-kétszer (kántorunkat, Horváth Lászlót kisegítve) én végzem a szolgálatot.
- Milyen élményeid vannak a zenélésen túl erről a tanfolyamról?- Nagyszerű a társaság: az előadók és a hallgatók között évről-évre egyre szorosabb kapcsolat alakul ki! Amikor éppen nincsen semmilyen elfoglaltságom (ami azért elég ritkán fordul elő), nagyon szeretek az ottani barátaimmal beszélgetni, sportolni, enni-inni (mindennapos menü a vajas-mézes pirítós és az ikonikus, utánozhatatlan fóti tea) vagy akár együtt zenélni. A hatalmas kert számtalan lehetőséget ad a sportolásra, kinti játékra is. Imádok ott lenni, az évem fénypontja az a két hét, amit ott töltök. Mindemellett az a keresztény közeg, amiben ott lehetek, semmihez sem hasonlítható. A zenei oktatásunk mellett a szervezők nagy hangsúlyt fektetnek lelki, mentális fejlődésünkre, a hitünkben való növekedésre: számomra ez a legvonzóbb a tanfolyamokban.
- Milyen eseményekkel, programokkal várják a felekezetek általában a fiatalokat?
- Először is, mindenkit arra bíztatok, hogy bátran keresse fel a helyi gyülekezetet és tudjon meg minél többet annak működéséről, közösségéről gyülekezeti tagoktól, lelkészektől. Mindenkit tárt karokkal fognak fogadni, higgyék/higgyétek el!
Az Evangélikus Egyháznak is számtalan programja van minden évben, amelyekről legfőképpen a közösségi médiából lehet informálódni. Én 2 programon veszek részt folyamatosan az egyik az az EKOT (vagyis Evangélikus Konfirmandusok Országos Találkozója), ahol főként a frissen konfirmált fiatalokat várják jobbnál-jobb programokkal. A másik ilyen találkozó pedig a Szélrózsa találkozó (Szélrózsa – Evangélikus Ifjúsági Találkozó), amit minden második évben rendeznek meg. Ez az 5 napos találkozó korosztálytól, felekezeti hovatartozástól függetlenül várja az érdeklődőket különböző előadásokkal, workshopokkal, foglalkozásokkal, játékokkal, koncertekkel. Szívből ajánlom mindenkinek, hogy menjen el és vegyen részt ilyen és ezekhez hasonló programokon!
