A vallomások, élménybeszámolók sorát Dankó - Fonyódi Henrietta nyitja, aki 1999- ben érettségizett iskolánkban, majd 2013-ban tért vissza tanítani és kisebb megszakítással máig az angol, illetve német nyelv tanára, és negyedik tanév e intézményvezetője is. Az interjút Izsó Vivien és Weilandics Kira (11. C) készítette.
- Miért a „Táncsicsban” tanult tovább?
- Érdekes, hogy végül idekerültem, mert a „Ciszterbe” (Székesfehérváron, az akkori József Attila Gimnáziumba – a szerk.) vettek fel, de a szüleim csak úgy engedtek volna el, ha kollégiumba is megyek. Én azonban nem szerettem volna kollégista lenni, ezért itthon „maradtam”. A gimi azoban nagyon jó döntésnek bizonyult, nagyon szerettem idejárni: akkor is jó volt az iskolai közösség, ahogy az osztályunkban is mindenféle érdekes dolgok történtek. Diákszemmel nézve az egy tök jó négy év volt.
- Milyen volt a német nemzetiségi tagozaton a képzés?
- A német nyelvet nagyon magas óraszámban tanultuk. A szaktárgyak, a történelem, filozófia, stb. oktatása is mind-mind németül folyt. Az „idegen nyelvként” elsajátított magyar irodalom és nyelvtan mellett német nyelv és irodalom is szerepelt az órarendünkben.
- Hogyan lehetett akkoriban bekerülni az iskolába?
- Szóbeli elbeszélgetés volt, központi írásbeli vizsga, ami most van, nem. Mivel német nemzetiségi iskolából (Móri Petőfi Sándor Általános Iskola) érkeztem, nagyon jó alapokat hoztam, a tagozatra való felvételi nem okozott problémát.
- Hogyan ismerkedtek meg leendő osztálytársakkal?
- Gólyatábor abban az időben még nem volt, de nem volt gondom a beilleszkedéssel, petőfis osztálytársaim fele ugyanis itt is osztálytársam lett.
- Ki volt az osztályfőnöke és milyen volt a kapcsolata vele?
- Szatzkerné Ruff Angélátval, aki sajnos idén elhunyt, jó kapcsolatunk több, mit harminc éven át töretlen volt. Nagyon nagy hatással volt rám: személyisége és szakmaisága is. Többek között, neki köszönhető az – nem tudom, hogy ő ezzel tisztában volt-e –, hogy tanár lettem. Ezenkívül, egy ideig tanítottam a móri nyelviskolájában is mellékállásban, azután a móri Rozmaring táncegyüttesnek, melynek ő a vezetője, pár éve én vagyok az egyesületi alelnöke … Számos okból tehát szoros és mély, baráti viszony volt közöttünk.
- Milyen emlékezetes napok, események voltak a négy év alatt, amelyekre most is szívesen gondol vissza?
- Csak emlékezetes napjaink voltak: napok, amikor csak úgy röpködtek a poénok! (nevet – a szerk.) Abban az időben került be a köztudatba – ami ma már teljesen természetes dolog – a Valentin-nap. A társaságunkkal nagyon jó kis feladatokat csináltunk, nyilván tanári felügyelettel, pl. az utcáról behoztunk egy vadidegen embert, akinek azután szerelmet kellett vallani – a fiúk nőknek, a lányok a férfiaknak.
Élvezetesek voltak a farsangok is, a tanárok is mindig beöltöztek, és voltak „meglepi produkcióik” is.
Továbbá, akkoriban még „volt hó”, amivel kapcsolatos egy másik sztorim. Timi néni (Gombásné Kada Tímea – a szerk.), aki fiatal, pályakezdő tesi tanárként tanított bennünket kérte, hogy „be ne hozzuk a havat” az iskolába, mert „tiszta víz lesz minden”. Mi, amikor egy osztálytársammal, Krisztiánnal az udvarban hógolyóztunk, megláttuk az osztályfőnökünket, aki épp a H 3-as teremben tartott órát. Kitaláltam, hogy „meglepetésként” dobjuk meg őt egy hógolyóval. Összetömörítettünk egy nagy gömböt (inkább hótömböt), amit aztán becipeltünk és …(nevet – a szerk.) „Tante Angit” hátulról találtuk el úgy, hogy a hó teljesen betemette. Emlékszem, piros pulcsija háta közepén egy nagy fehér folt éktelenkedett! Utána, persze menekültünk: a H 1-es teremben bújtunk meg, ott kuncogtunk jól sikerült a tréfánkon – hangosan nem mertünk röhögni, nehogy lebukjunk. Egy idő múlva azután „Tante Angi” persze megtalált bennünket és a hótömb maradékát bevágta a terembe. Az egész terem havas, vizes lett. Sokára végeztünk csak a takarítással, de Timi néni nem vett észre semmit a „magánakciónkból”: csak tavaly meséltem el neki ezt a sztorit.
- Voltak következményei a tettüknek vagy diákcsínynek minősítették ?
- Dehogyis! Az akkori igazgató, Fazekas tanár úr (Beleczné Fazekas Katalin tanárnő édesapja) minden turpisságot megengedett nekünk, mert nagyon jó tanulmányi eredménye volt az osztályunknak, sok sikert arattunk versenyeken, jó hírét vittük a sulinak.
- Volt-e valamilyen szerepe az osztályban? Általában: közösségi ember-e?
- Szerintem közösségi ember vagyok és voltam akkor is! Azt gondolom, hogy mindenképp volt szerepem az osztályban is: Filotás Erikával barátnőmmel ketten voltunk „a kakasok a szemétdombon” és az győzött, akinek nagyobb volt a szája (mosolyog – a szerk. )
- Szövődtek-e máig tartó barátságai, esetleg volt-e itteni éveiben szerelmes?
- Nem volt említésre méltó ... Nem is tudom, miért, hogy nem jött vagy nem foglalkoztam vele, de nekem ez kimaradt. A férjemet viszont az iskolában ismertem később, amikor visszatértem mint tanár.
- Milyen tanuló volt?
- Sokkal jobb tanuló is lehettem volna, csak nem voltam szorgalmas. Mindig akkor álltam neki tanulni amikor éreztem, hogy „szorul szorul a nyakamon a hurok”: közelgett valami fontosabb doga vagy vizsga. Ettől a helyzettől megtáltosodtam, a köztes időben meg elvoltam ... Igazából nem voltam rossz tanuló, mindig egy erős 4-es voltam. Lehettem volna jobb is (vágja rá hirtelen – a szerk.): élveztem az iskolát – nem értem rá mindig tanulni.
- Melyik tárgyat szerette, ill. nem szerette és miért?
- Nagyon nem szerettem a matekot, nekem az volt a mumusom: mindig komoly problémáim voltak a tárggyal. Ezzel szemben nagyon szerettem a német irodalmat meg az angol nyelvet. A német irodalmat azért, mert nagyon jó tanárunk, Ilka volt és nagyon jól tanított. Ő anyanyelvi tanár volt, ami nagyban segítette a tanultak pontos elsajátítását, nyelvi készségeink fejlesztését. Angolból Végné Paris Erzsébet volt a tanárunk. Ő volt az említett osztályfőnökünk mellett a másik tanárom, aki döntően befolyásolta pályaválasztásomat (abban, hogy angolos lettem). Maximalista, de nagyon nagy tudású szakember volt.
- Puskázott-e vagy engedte-e, hogy Önről másoljanak egy dolgozatnál?
- Persze: melyik diák nem puskázik?! (nevet – a szerk.) Mindenféle módszert kipróbáltunk, kísérleteztünk, hogy melyik tanárnál mi válik be! Próbáltuk tökélyre fejleszteni a puskázásban a képességeinket.
- Volt-e, hogy rajtakapták?
- Soha, illetve egyszer buktam le, ráadásul még óra előtt. Pakodi Kriszta tanárnőnél történt, a biokémia tananyagnál nem volt kedvem rendes puskát készíteni, ezért csak egyszerűen felírtam a képleteket a padra. A tanárnő persze profi volt és az óra elején körbejárt, megnézte a padokat is. Amikor észrevette a firkálásomat, rám szólt, hogy töröljem le. Én persze csak annyira tüntettem el, hogy a nyoma még látható maradjon: sokat dolgoztam ugye azzal (nevet – a szerk.), de amikor ismételten megnézte, teljesen le kellett törölnöm ...
- A pedagógusin kívül foglalkoztatta-e más szakma is a pályaválaszáskor?
- Gyerekként mindig „tanárosat” játszottam, de egyáltalán nem fogalmazódott meg bennem, hogy tanár leszek: rendőr, különleges nyomozó szerettem volna lenni (mint a filmekben )... A gimnázium alatt nagyon komolyan készültem erre a pályára. A Rendőrtiszti Főiskolára (ma Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar – a szerk.) akartam jelentkezni. Irodalomból, töriből és testnevelésből is nagyon komoly felkészítőkön vettem részt, hogy bekerülhessek, mert nagy volt a verseny, a túljelentkezés akkoriban. Hatalmas csalódás volt, hogy végül, 4 ponttal, de lemaradtam a bűnügyi szakról. A angol tanári szakot is azért választottam, mert – ez akkoriban lehetséges volt – a sikeres tanárképző oklevéllel, altiszti rangban, átvették a hallgatót a Rendőrtisztire, és 4 év helyett 2 év alatt diplomázhatott... Mire azonban Egerben elvégeztem az angoltanárit, rájöttem, hogy nekem a tanítás lesz „az utam”. Mivel egy szakos diplomám volt csak, a német nyelv tanulását is folytattam, és Veszprémben megszereztem az oklevelet. A rendészeti dolgoktól ugyanakkor nem távolodtam el a mai napig sem, de jól döntöttem, szeretek tanítani.
- Miért választotta munkahelyének volt gimnáziumát?
-Reálisan azért, mert móri lakos vagyok. Érzelmi szempontból pedig fontos volt, hogy itt érettségiztem, és itt, a H 1-es terem jobb szélső sorának utolsó előtti padjában (ahol ültem) dőlt el a sikertelen felvételim mellett, hogy tanár leszek …
- Biztos örültek neki – bár ezt ők tudnák megmondani –, hiszen az ő munkájuk eredménye is az, hogy egy volt tanítvány visszatér. Ez egy szép kerek történet: a volt diák ott tanít, ahol egykor őt tanították…
- Hogyan gondolja el az Ön által vezetett iskola profilját?
- Ha valakinek van célja, a mi gimnáziumunkból is eléri azt, ahogy saját példám is mutatja. Én azt gondolom, hogy kollégáim, a benneteket tanító tanárok nem fogják az álmaitokat lerombolni. Lehet, hogy reálisabban látjuk a dolgokat, mint ahogy ti, ifjan, és lehet, hogy abba az irányba próbálunk benneteket terelni, amiben majd valójában ki tudtok bontakozni felnőtt életetek során.
Fotók: Dankó - Fonyódi Henrietta és www.mormost.hu
